Tíz óra harminc. Pontban ekkor csörrent meg Deiter Horn órája, ki egy ideges csapással a földre terítette ,,ellenségét", amely akkor nyomban elhallgatott. Egy utolsó fordulatot tett ágyában, majd idegesen felült, és arcát kezeibe temette. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy egy újabb napot gürcöljön a tetoválószalonban, mindenféle idióta kérést rajzolgatva kuncsaftjai testének minden pontjára. Nem akart mást, csupán aludni. De hívta a kötelesség, így egy végső sóhaj kíséretében feltápászkodott, és beszédelgett a konyhába, hogy egy kis kávéval pörgesse fel magát munka előtt. 

 - Picsába - morogta, mikor látta, hogy az utolsó tasak is üres. Végül úgy döntött, hogy a reggeli adagot majd bepótolja munkahelyén.

 Amint megmosakodott és felöltözött, rögtön nekivágott az egyébként nem hosszú útnak, de reggel tizenegy óra harminckor ez a pár házzal arrébb levő szalon felé vezető út megtétele, egy kész kihívásnak bizonyult., attól függetlenül, hogy ez az időpont még viszonylag későinek számít a megszokott munkaidőhöz képest. Deiter mégis gyalog szelte a járdát, és közben folyamatosan azon járt az esze, hogy miért tartózkodik annyi ember az utcán. Az egyik sietős járókelő neki is ütközött Deiter vállának, mire a férfi idegesen rákiáltott:

 - Nem tud vigyázni, bassza meg?

 Az idegen megfordult, és Deiter egy igazán csinos nővel találta szembe magát. Egyből megbánta az előbbi hangnemet, amelyet megengedett magának.

 - Mit üvöltözik? Igazán megtehetné, hogy nem az út közepén bandukol, seggfej! - kiáltott vissza a nő idegesen, mire Deiter meglepődve mérte végig.

 Talpraesettségével ellentétben igazán törékenynek tűnő hölgy állt előtte. Szürke csizma, fekete farmer és bézs színű kabát fedte be karcsú testét. Nyaka körül fekete sál tekergett, mi mögül hófehér bőre szinte kivirított. Barna haja kibontva omlott vállára. Rendezett külseje és tekintélyt parancsoló kisugárzása miatt Deiter kissé elszégyellte magát.

 - Elnézést... - morogta. -Meg tudná mondani, hogy merre siet mindenki?

 A férfi kérdésére a nő szemöldöke az égig szaladt, majd egy gúnyos vigyorral az arcán így szólt:

 - Ha ennyire tudatlan, akkor előtte az ünnepnapokat, és nem a káromkodásokat kéne betanulni, uram.
 Deiter-t másodszorra is meglepte, hogy a nő még el sem hátrált magas termetétől, és talpig tetovált testétől, a férfi határozottságáról nem is beszélve. Inkább csak egy szemrebbenés nélkül visszabeszélt neki, és ettől vált egyre szimpatikusabbnak az egyébként rendkívül dekoratív lány neki. Még az is el kezdett motoszkálni a fejében, hogy szíves örömest hazavinné magával, és munka helyett eltöltene vele egy kellemes délelőttöt... Délutánt... Vagyis el lett volna a hölggyel. De ehelyett csak bevetette legcsábosabb mosolyát, és így fordult most felé:
 - Inkább a nevét szeretném megtanulni, aztán elkönyvelem majd a saját ünnepnapomnak, ha ma jobban megismerhetem - duruzsolta, a lány pedig fejcsóválva kacagott fel.
 - Hagyjuk ezt a képmutató magázódást. Adelaïde vagyok, és ma van a Fájdalom Órája, mert nagyon úgy tűnik, hogy erről sem tudtál. Azt hittem, csak játszod a hülyét, de nagyon úgy tűnik, valóban az vagy. Én pedig hülyékkel nem szeretek kommunikálni. Viszont most sietek, mert lemaradok a rendezvényről.
 - Várj! - ragadta meg Deiter Adelaïde karját, mire a nő egy határozott mozdulattal megpofozta őt.
 - Mit képzelsz, mit csinálsz? - üvöltött rá a férfire, majd kirántotta karját.
 - Csak azt akartam megkérdezni, hogy ha ma ünnepnap van, akkor nincs meló se, ugye? - hagyta figyelmen kívül a kérdést, a nő pedig egy fáradt sóhaj után válaszolt Deiter kérdésére.
 - A Fájdalom Órája van, tehát mindenki, ismétlem mindenki elmegy a főtérre, és pontban tizenkét órakor felkiált az égbe. Elmondja, hogy mi bántja a szívét.. Te tényleg nem hallottál még erről?
 - Csak most költöztünk Bécsbe... - jelentette ki Deiter, majd a nő arcán átfutott valamiféle ,,most már mindent értek" tekintet.
 - És ahol eddig éltél, ott nem tanították meg az illemet, ugye? - vágta hozzá még utoljára, majd továbbsietett.
 Mintha ott sem lett volna, de Deiter agyába mégis beékelődött a lány, a Fájdalom Órája nevű rendezvénnyel együtt. Aztán Adelaïde-t el is hessegette azon nyomban gondolatai közül, és arra jutott, hogy elmegy, és megnézi, milyen is ez a bizonyos rendezvény. Hátha tud majd egy jót nevetni azokon az idiótákon, akik azt hiszik, hogy egy ilyen programmal minden problémájuk meg lesz oldva. Deiter ebben nem hitt. Ő már szinte semmiben sem hitt, amióta az ő életét is csak a romokban látja.